Facebook Instagram TikTok
Menü

A következő két szezonban is Bojan Szalatics irányítja majd csapatunkat!

2025. május 08.
A következő két szezonban is Bojan Szalatics irányítja majd csapatunkat! A negyedik szezonját fejezi be a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kötelékében Bojan Szalatics, aki ennek köszönhetően kiválóan ismeri az akadémiai rendszert, a feltörekvő tehetségeket – ezért is örömteli, hogy a következő két idényben is ő irányítja majd az NKA Universitas Pécs felnőtt férfi csapatát.

Nem vártuk meg a szezon végét, felesleges lett volna. A csapatunkat működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, Gőbl Gábor, valamint vezetőedzőnk, Bojan Szalatics aláírta azt a szerződést, amely szerint a következő két idényben is a szakember irányítja majd az NKA Universitas Pécs együttesét.

– Nagy köszönettel tartozom a klub és az akadémia vezetőségének, amiért megkaptam ezt a lehetőséget – fogalmazott a 43 éves szakember. – Büszke vagyok arra, hogy már a negyedik szezonomat fejezhetem be a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, illetve hogy irányíthatom az élvonalbeli férfi együttest. Tisztában vagyok vele, hogy mit kell tennem azért, hogy továbbra is ezen a szinten teljesítsünk!

Bojan Szalatics idén januárban vette át a csapatot. Az azóta eltelt időszakban tizenöt bajnokit játszottunk le, ebből tízet megnyertünk – a playoutban veretlenek vagyunk, mind az öt meccsünket behúztuk.

– Bojan Szalatics személyében olyan szakember irányítja a csapatunkat, aki abszolút passzol a sportszakmai szemléletünkhöz, illetve ahhoz, ahol tartunk: ez a csapat még az út elején jár, mindössze a második szezonunkat töltjük az élvonalban. A célunk elsősorban az, hogy folyamatosan fejlődjünk, hogy állandó, stabil teljesítményt nyújtsunk az első osztályban. A játékosaink éhesek a sikerre, motiváltak, akárcsak ő – mondta Csák Magdolna, a férfi szakág vezetője. – Nagyon fontos szempont számunkra a folytonosság és a tervezhetőség! Bojan Szalatics már négy éve itt van nálunk, az akadémia utánpótlásában kiváló eredményeket ért el, hiszen egyszer junior, kétszer pedig kadett bajnoki címet nyert. A kezei között nőttek fel azok a fiatalok, akik közül jó néhányan már ott vannak a felnőtt gárdában, vagyis jól ismeri őket, ki tudja hozni belőlük a maximumot, ahogy ezt megtette az utóbbi években is. Magáénak érzi az akadémiai rendszerünket, tudja, hogy az eredményesség mellett számunkra rendkívül fontos a fiatalok beépítése az élvonalbeli felnőtt csapatunkba.

Sok sikert kívánunk a további közös munkához, Bojan!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi TudományegyetemRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványHonvédelmi MinisztériumBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.TippmixTerran Tetőcserép - otthon a jövőbenExim BankMagnus AircraftGienger Hungária Épületgépészet
Hunbasket Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!