Facebook Instagram TikTok
Menü

A szurkolók nagyon élvezték: izgalmas, látványos, nagy meccset játszottunk!

2026. március 22.
A szurkolók nagyon élvezték: izgalmas, látványos, nagy meccset játszottunk! Óriási csatát hozott a Kaposvár elleni hazai bajnokink, amelyen a rendes játékidőben nem is dőlt el, hogy ki győz, hosszabbításra volt szükség: a ráadásban sajnos jobbak voltak a vendégek. Jó volt látni, hogy sok szurkoló volt kíváncsi erre az összecsapásra, és bizony jól is szórakozott a közönség, mert izgalmas, látványos mérkőzés kapott.

A Kaposvár a tabella harmadik helyezettjeként érkezett hozzánk, mi viszont az NKA Arénában sorra nyerjük a meccseinket, ebből fakadóan garantált volt, hogy izgalmas, jó, magas hőfokú mérkőzést fogunk játszani. Az is volt – a szurkolók nagy örömére.

Jó volt látni, hogy gyakorlatilag telt ház előtt léphettünk pályára, a vendégeket mintegy százan kísérték el erre a meccsre. A hangulatra nem lehetett panasz, miként az izgalmakra, a fordulatokra sem. Az első negyed döntetlennel zárult, a másodikat három ponttal megnyerte a Kaposvár, így a nagyszünetben 41-44 áll az eredményjelzőn, vagyis nem dőlt el semmi. Kemény csata volt, amelyen akadtak hibáink, eladott labdáink, de látszott, hogy a srácok nagyon akarják a győzelmet, és maximálisan odatették magukat.

A folytatásban is végig szoros volt a mérkőzés, három-négy pontnál jobban egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. A vendégeknél az amerikai légiósok vitték a prímet, nálunk pedig mindenki odatette magát, Meleg Gergő keményen dolgozott a palánkok alatt, Remy Abell és Ibrahim Durmo szórta a pontokat, Brbaklics Aleksa pedig sok lepattanót szedett. A 39. percben Abell egy büntetőt dobott be a kettőből, de így is 83-82-re vezettünk, amire Uros Rosics triplával válaszolt (naná, hogy akadémiánk növendéke), de a meccs nem dőlt el a rendes játékidőben, mert amerikai légiósunk duplájával zárult az utolsó negyed – 85-85 után jöhetett a hosszabbítás.

Sajnos a ráadásban már nekünk állt a zászló – elsősorban azért nem, mert elfogytunk. A játékvezetők kipontozták Meleg Gergőt és Ognjen Csarapicsot is, elég forró volt a hangulat. A vendégek pedig éltek a lehetőséggel, fáradhatatlan amerikai légiósaik vezérletével végül 103-90-re megnyerték a meccset.

Sebastjan Krasovec: – Gratulálok a Kaposvárnak. Nehéz mérkőzés volt, a végére pedig elfogytunk – energiában és játékosokban egyaránt. Az utolsó két percben sokat veszítettünk, de összességében kemény harc volt mindkét csapat számára. Ötven lepattanót szereztünk, szóval nem mondhatom, hogy nem tettünk bele mindent. Sajnos a dobószázalékunk túl alacsony volt, és a végén túl sok hibát követtünk el ahhoz, hogy megnyerjük a meccset.

Remy Abell: – A Kaposvár jó mérkőzést játszott. A meccs nagy részében mi is jól teljesítettünk, bár az első félidőben több hibát vétettünk. A végén sajnos a vendégeknek több jó megmozdulásuk volt, mint nekünk. Folytatjuk a munkát: pozitívak maradunk, együtt dolgozunk csapatként, és harcolunk tovább a következő mérkőzéseken is.

 

NKA Universitas Pécs–Kometa-KVGY Kaposvári KK 90-103 (23-23, 18-21, 27-27, 17-14, 5-18) – hosszabbítás után

Férfi kosárlabda NB I. A csoport, 23. forduló. Pécs, NKA Aréna, 1200 néző. Vezette: Györfy Rúben, Győrffy Pál, Kovács Nimród. NKA Universitas Pécs: Abell 18/6, Lukácsi 3, Brbaklics 11/3, Durmo 19, Meleg 11. Csere: Csarapics 13/6, Marinkovics 8, Mezőfi 5/3, Rátgéber. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec. Kaposvár: Trammell 24/6, Rosics 14/12, Puska 6/6, Walker 9, Brown 23/3. Csere: Wilson 15/3, Simon B. 9/6, Szőke 2, Völgyi 1, Buzás. Vezetőedző: Braniszlav Dzunics.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram TikTok
Pécsi Tudományegyetem

TippmixRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványExim BankBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!