Facebook Instagram TikTok
Menü

Az első félidőben nagyon jól tartottuk a lépést a bajnoki címvédővel

2026. október 16.
Az első félidőben nagyon jól tartottuk a lépést a bajnoki címvédővel A szurkolók kosarakban és szép megoldásokban gazdag mérkőzést láthattak, amelyen az első félidőben még megnehezítettük a Falco dolgát – nem vehetett minket félvállról a bajnoki címvédő. Nem is vett, a második félidőben ennek megfelelően kapcsolt a fokozaton, és végül magabiztosan meg is nyerte a meccset.

A mai bajnoki előtt mindenki azt találgatta, vajon mennyivel nyer a Falco, a válogatottakkal és kiváló légiósokkal felálló bajnoki címvédő. Ehhez képest az első félidőt kifejezetten élvezetessé és izgalmassá tettük! Punter rögtön az elején begyújtotta a rakétákat, a világ végéről dobott be egy triplát, majd hozzátett egy duplát is, aztán Moors vágott be egy távolit, nem sokkal később Franson bizonyította, hogy jó a keze – álltuk a dobópárbajt a vendégekkel. Az első negyedet ugyan így is megnyerték, de mi a másodikban sem hagytuk magunkat! Keményen küzdöttünk, harcoltunk a lepattanókért, blokkoltunk, szóval nem adtuk könnyen a bőrünket. A 19. percben Lawrence triplájával át is vettük a vezetést (42-41), de előnyünket nem tudtuk megtartani a nagyszünetig, végül 45-50-es állásnál mehettünk pihenőre.

Perl Zoltánék nyilván megbeszélték a félidőben, hogy ennél több kell ellenünk – ennek megfelelően nyitották a folytatást. Három perc alatt tizenhárom pontra növelték az előnyüket (47-60), és ekkor már érezni is lehetett, hogy ebből bizony nem lesz szoros végjáték. A harmadik negyed sajnos nem rólunk szólt, nem tudtuk felvenni a ritmust, így aztán a végére már nagyon kinyílt az a bizonyos olló (57-75). A vereséget nem lehetett elkerülni, ugyanakkor hasznos mérkőzést játszottunk, amelyen a fiatal játékosaink is sok percet tölthettek a pályán egy minőségi ellenféllel szemben.

Sebastjan Krasovec: – Gratulálok a Falcónak a győzelemhez! Egy félidőn keresztül tudtuk felvenni a versenyt azzal az energiával és minőséggel, ahogyan játszottak. A második félidő elején túl könnyű helyzeteket engedtünk nekik, amivel gyorsan előnybe kerültek, egy ilyen erős csapat ellen pedig már nagyon nehéz visszajönni a mérkőzésbe, így a különbség folyamatosan nőtt. A találkozó végén lehetőséget adtunk fiatal játékosainknak is, hogy pályára lépjenek és tapasztalatot szerezzenek. Nyilvánvaló, hogy a Falco jelenleg erősebb csapat nálunk, ezért most a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, ahol reményeink szerint megszerezzük első győzelmünket a szezonban.

 

NKA Universitas Pécs–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 78-106 (23-30, 22-20, 12-25, 21-31)

Férfi kosárlabda NB I. A csoport, 4. forduló. Pécs, NKA Aréna, 700 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Rácz Zsolt, Gombos Márk. NKA Universitas Pécs: Lawrence 14/3, Punter 17/6, Rátgéber 5/3, Buglyó, Moors 9/3. Csere: Brbaklics 7, Komma 2, Bor 8, Lukácsi 4/3, Mezőfi 2, Franson 8/6, Burony 2. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Váradi 13/6, Tanoh Dez 11/3, Whelan 6/3, Gray 11/3, Patton 13. Csere: Trammell 14/3, Rosics 9/9, Perl 17/3, Keller 5/3, Bognár 7, Herger, Horváth R. Vezetőedző: Milos Konakov.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram TikTok
Pécsi Tudományegyetem

TippmixRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványExim BankBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.Belügyminisztérium Sportért Felelős ÁllamtitkárságHunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!