Facebook Instagram TikTok
Menü

Az első idegenbeli győzelmünkért fogunk küzdeni Kaposváron

2026. november 06.
Az első idegenbeli győzelmünkért fogunk küzdeni Kaposváron Nagyon kemény mérkőzés vár ránk ma délután, hiszen az élmezőnyhöz tartozó Kaposvár vendégei leszünk. Hazai pályán már sikerült nyernünk, idegenben azonban még nem – ma megpróbáljuk kiharcolni az első győzelmünket.

Az előttünk álló kaposvári bajnokira kellőképpen felkészült csapatunk. Az biztos, hogy sokkal jobban kell majd védekeznünk, mint a legutóbbi meccsünkön, a Honvéd ellen – olyan teljesítménnyel ma sem lenne esélyünk.

Leendő ellenfelünk hét fordulót követően a negyedik helyen áll 5-2-es mérleggel. Legutóbb nagy csatában győzött Oroszlányban, előtte azonban egymás után kétszer is kikapott: a Pakstól otthon és az Alba Fehérvártól idegenben. A Kaposvár legjobb dobója az eddigi mérkőzések alapján az amerikai Quandre Bullock a maga 20,7-es átlagával, honfitársa, Ryan Woolridge pedig a szerzett labdák terén alkot maradandót (meccsenként 3,2 fűződik a nevéhez – ezzel ő a legjobb a mezőnyben).

– A Kaposvár ismét a bajnokság élcsapatai közé tartozik – fogalmazott vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec. – Magas tempójú kosárlabdát játszanak, sok hárompontos kísérlettel, amelyeket gyakran támadólepattanók követnek. Sokkal jobban kell majd védekeznünk, mint a legutóbbi, Honvéd elleni mérkőzésünkön, különösen az egy az egy elleni szituációkban, hiszen a Kaposvár támadójátéka ezen a téren nagyon hasonló a Honvédéhoz.

A 8. forduló programja: Kometa-KVGY Kaposvári KK–NKA Universitas Pécs (november 6., péntek, 18.00), Alba Fehérvár–DEAC, Phoenix Fóti Tigrisek–OSE Lions, Sopron KC–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, Atomerőmű SE–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Délút-SZTE-Szedeák, Endo Plus Service Honvéd–Egis Körmend.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram TikTok
Pécsi Tudományegyetem

TippmixRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványExim BankBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.Belügyminisztérium Sportért Felelős ÁllamtitkárságHunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!