A két ünnep között, december 29-én (18.00) játsszuk utolsó idei bajnokinkat, amelyen a Körmendet fogadjuk az NKA Arénában. Az biztos, hogy kemény, nagy csata lesz, ezért óriási szükségünk lesz a szurkolóinkra – a segítségükkel könnyebb lenne kicsikarni a győzelmet.
Hazai bajnoki vár ránk a 14. fordulóban, csapatunk a Körmendet látja vendégül. A Szeged és a Honvéd elleni győzelemnek köszönhetően a srácok önbizalmával és akaratával nincs probléma, az edzéseken látszott, hogy mindenki odateszi magát, és mindent megtesz a következő sikerért.
A Körmend jelenleg a hatodik helyen áll, hét győzelmet aratott és hatszor kapott ki. Az első fordulóban találkoztunk egymással, idegenben egy hosszabbításos meccsen 97-95-ös győzelmet arattunk – bízunk benne, hogy az NKA Arénában is mi leszünk a jobbak!
– A helyzetünkből adódóan minden mérkőzés nagyon fontos, különösen hazai pályán – fogalmazott vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec. – A Körmend nagyon agresszíven, fizikálisan védekezik, amivel próbálják rossz döntésre kényszeríteni az ellenfelet támadásban, ezért nekünk okosan és türelmesen kell kosárlabdáznunk, végig koncentrálnunk kell a saját játékunkra, és védekezésben ugyanilyen keménységgel kell válaszolnunk. Sajnos a mérkőzések menetrendje nem igazodik az ünnepi, családi időszakhoz, ezért nekünk ekkor is edzenünk kellett, hogy megőrizzük a ritmust. Mi is elvégeztük a munkát, ahogy a többi csapat is, remélhetőleg a mérkőzésen már látszani fog a fejlődés. A Körmend ellen mindenképpen jobban kell majd teljesítenünk, mint tettük Székesfehérváron! Csapatomtól azt várom, hogy harcra készen lépjen pályára, bírja az ellenfél agresszivitását, és közben végig a saját játékunkra koncentráljon. Szervezetten és pontosan kell végrehajtanunk a meccstervet ahhoz, hogy megszerezzük ezt a nagyon fontos győzelmet.
Az idei utolsó bajnokin óriási szükségünk lesz a szurkolóinkra, reméljük, sokan kijönnek, hogy segítsenek a fiúknak – ki kell harcolnunk a győzelmet!
December 29., hétfő, 18.00: NKA Universitas Pécs–Egis Körmend.
