A 3x3-as World Tour egyik állomásának ismét Debrecen adott otthont, és ahogy azt megszokhattuk, kiváló volt a színvonal, a szervezés, a hangulat – óriási sikere volt a rendezvénynek. A magyar férfi válogatott Debrecen néven indult, és legyőzte az olimpiai ezüstérmes franciákat (Toulouse). Csirke Ferenc együttesében ott volt csapatunk játékosa, Komma László is, aki úgy véli, a 3x3 az elejétől kezdve nagyon sokat adott neki, folyamatosan fejlődik, amiből nagypályán is rengeteget profitál.
A magyar válogatott a debreceni World Touron kikapott az amerikai csapattól (Miami), majd legyőzte az olimpiai ezüstérmes franciákat. A negyeddöntőben aztán az olimpiai aranyérmes hollandok (Amszterdam) következtek, akikkel szemben szintén pariban voltak a magyar srácok, de végül vereséget szenvedtek.
Csirke Ferenc együttesében ezúttal is ott volt új centerünk, Komma László, aki bizony alaposan hozzátette a magáét: a franciáknak hét, a hollandoknak pedig tíz pontot dobott. Vagyis dominált a palánk alatt, megállíthatatlan volt, ami jó jel lehet számunkra a közelgő szezon előtt.
– Nagy öröm számunkra, hogy meccset nyertünk ezen a csúcseseményen, a World Touron, ráadásul úgy, hogy a tornára mindenki klubjától érkezett, vagyis nem 3x3-azott. Gyakorlatilag a kezdés előtti este találkoztunk. A franciák elleni győzelem hab volt a tortán, megédesítette a búcsút: tíz év után ugyanis úgy döntött a válogatott gyúrója, Mohar Péter, hogy befejezi, így tőle búcsúztunk ezen a tornán – fogalmazott a szövetségi kapitány, Csirke Ferenc. – Természetesen nagyon örültem annak, hogy Komma Laci jó teljesítményt nyújtott, a palánk alatt dominált a franciákkal és a hollandokkal szemben is! A 3x3 véleményem szerint nagyon jót tesz a játékosoknak, főleg Lacinak, aki elég későn kezdett el kosárlabdázni. Ezeken a meccseken óriási birkózás van a palánk alatt, nagyon gyors a játék, percenként vagy tízszer ütközöl, folyamatosak az elzárások, a lepattanózás. Ha ehhez hozzászokik valaki, az biztosan profitálni tud belőle az 5-5 elleni játékban.
Laci immár negyedik éve 3x3-azik, és harmadszor vett részt a debreceni tornán, ahol elmondása szerint mindig nagyon magas a színvonal, kiváló a szervezés és a hangulat is.
– Most is nagyon élveztem! Magas szintet képviselő játékosokkal, olimpikonokkal találkoztam a pályán, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ezen a tornán is sokat tanultam, fejlődtem. Az elejétől kezdve nagyon sokat ad nekem a 3x3, szeretem csinálni, még akkor is, ha elég fárasztó, és biztos vagyok benne, hogy az ilyen mérkőzéseken tanultak visszaköszönnek majd a nagypályán, mindig jobb és jobb leszek! – mondta Laci.
