Facebook Instagram TikTok
Menü

Körmenden zárjuk a szezont, mindent meg kell tennünk a győzelemért

2026. május 23.
Körmenden zárjuk a szezont, mindent meg kell tennünk a győzelemért A szezon utolsó mérkőzése előtt áll csapatunk, Körmenden fejezzük be az idényt. Ahogy Kecskeméten, úgy most is a fiataloké lesz a főszerep: bízunk benne, hogy ismét élnek a lehetőséggel, és nagy csatára késztetik a házigazdákat.

Nagyon hasznos és értékes mérkőzést játszottunk Kecskeméten, hiszen csak a fiatalok léptek pályára, akik állták a sarat, hatalmasat küzdöttek, és csak egy hajszál választotta el őket a győzelemtől. Körmenden ugyanezt fogjuk tenni, hiszen fontos, hogy a jövő emberei megfelelő játékperceket kapjanak és tapasztalatot szerezzenek a felnőtt élvonalban. Leendő ellenfelünk hozzánk hasonlóan négy győzelemmel és öt vereséggel áll a playoutban, hazai pályán nagyon erős, mind a négy eddigi meccsét megnyerte.

– A kecskeméti mérkőzésünk megmutatta, hogy néhány fiatal játékosunk az első osztályban is képes segíteni a csapatot, akkor is, ha nagyobb szerep, feladat hárul rá – fogalmazott vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec. – Sajnos elveszítettük a meccset, így emiatt nem lehetünk elégedettek: közel voltunk hozzá, de néhány felesleges hiba miatt végül kicsúszott a kezünkből a győzelem. Tetszett az a hozzáállás és energia, amit mutattunk, és ugyanezt várom a Körmend ellen is. Leendő ellenfelünk karakterről tett tanúbizonyságot a ZTE elleni legutóbbi mérkőzésén, amelyet nagyon kemény csatában nyert meg, pedig az sokkal fontosabb volt a Zalaegerszeg számára. Ezért arra számítunk, hogy ellenünk is hasonló felfogásban játszanak majd. Ez lesz az utolsó mérkőzésünk a szezonban, és bár idegenben lépünk pályára, azt várom a csapatomtól, hogy tegyen meg mindent azért, hogy győzelemmel zárjuk ezt a nehéz idényt.

A 10. forduló programja: Egis Körmend–NKA Universitas Pécs (május 23., szombat, 18.00), SZTE-Szedeák–Zalakerámia ZTE KK, MVM-OSE Lions–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram TikTok
Pécsi Tudományegyetem

TippmixRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványExim BankBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!