Izgalmas, jó mérkőzésnek ígérkezik a mai bajnokink, hiszen a remek alapszakaszt futó Kaposvárt fogadjuk az NKA Arénában. Ha a legjobbunkat nyújtjuk, le tudjuk győzni a tabella harmadik helyezettjét.
A legutóbbi két hazai mérkőzésünket megnyertük, előbb a Kecskemétet, majd a DEAC-ot fektettük két vállra, ezzel pedig jeleztük, hogy senkinek nem jó jel, ha az NKA Arénában vendégeskedik. Most újabb nagy csata vár ránk, de biztosak vagyunk benne, hogy ha csapatunk mindent belead, ezt a feladatot is meg tudja oldani.
A 23. fordulóban a Kaposvár látogat hozzánk, és leendő ellenfelünk bizony nagyon jól teljesít az alapszakasz során. Braniszlav Dzunics együttese jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, és az eredmények alapján nem ijed meg a saját árnyékától idegenben sem: hétszer győzött vendégként! Azon leszünk, hogy a nyolcadik ne az otthonunkban, az NKA Arénában jöjjön össze!
– A Kaposvár előkelő helyen áll a tabellán, és ezt az egész szezonban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményével érdemelte ki – fogalmazott vezetőedzőnk, Sebastjan Krasovec. – Modern, nagy tempójú kosárlabdát játszanak agresszív védekezéssel párosítva, ami kiváló eredményeket hoz számukra. A szombati mérkőzésen fel kell vennünk ezt a tempót, és kontrollálnunk kell a lepattanózást, hogy ne adjunk nekik túl sok második esélyt. Ehhez nagyon fegyelmezett és fizikális játékra lesz szükségünk, amit a legutóbbi mérkőzésünkön sajnos nem tudtunk megvalósítani.
Nagyon bízunk benne, hogy szurkolóink ezen a mérkőzésen is megtöltik az NKA Arénát, óriási szükségünk lesz rájuk – közös erővel biztosan le tudjuk győzni a Kaposvárt!
A 23. forduló programja: NKA Universitas Pécs–Kometa-KVGY Kaposvári KK (március 21., szombat, 18.00), Alba Fehérvár–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, NHSZ-Szolnoki Olajbányász–DEAC, Egis Körmend–Zalakerámia ZTE KK, Sopron KC–Atomerőmű SE, Endo Plus Service-Honvéd–MVM-OSE Lions.
