Hazai pályán mindenképpen győzni akartunk a Sopron ellen, hogy megszakítsuk rossz sorozatunkat, de nem sikerült: nem nyújtottunk elég jó teljesítményt, nem koncentráltunk eléggé, túl sokat hibáztunk, aminek vereség lett a vége.
Sajnos nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, hiszen ahelyett, hogy mi kerültünk volna előnybe, és az ellenfélnek kellett volna futnia az eredmény után, ez pont fordítva történt. Az első és a második negyedet is megnyerték a soproniak, de a nagyszünetben 36-42 volt az állás, vagyis semmi sem volt veszve. Rá kellett volna tenni még egy-két lapáttal a folytatásban, ám ez sem történt meg. A harmadik negyedben túl sok volt az eladott labda, a buta hiba, így aztán tovább nőtt a különbség. Az utolsó felvonásban ugyan tudtunk faragni a hátrányunkon, de nem értük utol a vendégeket, így végül 90-80-ra kikaptunk.
Bojan Szalatics: – Fókusz nélkül játszottuk le a mai meccset, sok volt a kapkodás, amit az eladott labdák száma is jól mutat. Ha jól emlékszem, tizenhét volt belőlük, ebből tíz a második félidőben, ami rengeteg. A miss-match szituációkat későn ismertük fel, és csak későn jöttünk rá, hol van rés a pajzson a Sopron támadásában. Ezeken a figyelmetlenségeken ment el sok minden, a Sopron ma jobban és okosabban játszott nálunk, gratulálok nekik.
Mezőfi Márk: – Nagyon fontos lett volna, hogy megnyerjük a hazai mérkőzésünket, mert ez sokat adott volna a csapatnak. Sajnos ez most nem sikerült. Úgy gondolom, az első félidőt viszonylag jól kezdtük, közel voltunk az ellenfélhez, nem alakult ki nagy különbség. A harmadik negyedben viszont rengeteg buta hibát követtünk el támadásban, sok eladott labdánk volt, és ennek következtében a Sopron el tudott lépni tőlünk. Az utolsó negyedben sikerült váltanunk, vissza tudtunk jönni a meccsbe, de sajnos az idő már kevés volt ahhoz, hogy megfordítsuk a találkozót.
NKA Universitas Pécs–Sopron KC 80-90 (21-25, 15-17, 16-24, 28-24)
Férfi kosárlabda NB I. A csoport, 7. forduló. Pécs, NKA Aréna. Vezette: Földházi Tamás, Minár László, Rácz Zsolt. NKA Universitas Pécs: Csarapics 13, Mezőfi 6/6, Bogdanovics 3, Durmo 18/9, Meleg 9. Csere: Brbaklics 10/3, Pohto 9, Lukácsi 7/3, Bor 5/3, Rátgéber. Vezetőedző: Bojan Szalatics. Sopron KC: Thompson 23/12, Hajdu 2, Nelson 15/6, Kucsera 2, Manjgafics 16/6. Csere: Flasár 10, Meszlényi 10/6, Takács 10/6, Kovács 2, Struger, Csendes. Vezetőedző: Gasper Potocnik.
