Facebook Instagram TikTok
Menü

Nagyon motiváltak a fiúk, az ötödik helyért megéri küzdeni!

2024. április 24.
Nagyon motiváltak a fiúk, az ötödik helyért megéri küzdeni! A Szolnok elleni párharc lezárult, holnap már a Sopronnal csatázik csapatunk! A két győzelemig tartó küzdelem első meccsén mi leszünk a házigazdák, vagyis az NKA Arénában, saját szurkolóink előtt kezdünk, és a célunk egyértelmű: meg kell szereznünk a vezetést!

Az első négybe jutás, vagyis az elődöntő nem jött össze – igaz, közel sem ilyen célokat fogalmaztunk meg a szezon előtt. Azzal, hogy az alapszakaszt a legjobb nyolc között zárta az NB I. A csoportban újonc pécsi egyetemi csapat, már elérte azt, amit akart, bentmaradt az élvonalban, így a folytatás már amolyan bónusznak tekinthető.

A negyeddöntőben a friss kupagyőztes Szolnokkal találkoztunk, s a második meccsen, hazai pályán nagyon közel voltunk ahhoz, hogy egyenlítsünk – végül egyetlen ponttal kikaptunk, majd miután az Olaj megnyert a harmadik mérkőzést is, lezárult a párharc. Jó volt látni, hogy mekkorát harcoltak a fiúk az erősebb kerettel rendelkező, tapasztaltabb ellenféllel szemben, mindez jó jel a folytatásra nézve. A bajnokságnak ugyanis nincs vége, még el kell dönteni, hogy az 5-8. helyek közül melyiken végeznek Kovács Péterék! A következő ellenfél a Sopron lesz, az első meccsre holnap 19.00 órától kerül sor az NKA Arénában, ez a csata pedig két győzelemig tart – vagyis nagyon fontos lenne megnyerni az első, hazai mérkőzést! A januári pécsi bajnokin 89-83-ra kikaptak a vendégek, s miután csapatunk továbbra is tele van motivált, sikeréhes játékossal, nem kérdés, most is jó esélyünk lesz a győzelemre.

– A bajnokság ezen szakaszában sok csapatnál már nem mindig egyszerű motivációt találni, de én azt látom, hogy nálunk mindenki motivált, mindenkiben megvan a bizonyítási vágy: a fiúk meg szeretnék szerezni az ötödik helyet. Nagy bravúr lenne, ha újoncként ilyen előkelő pozícióban zárnánk – fogalmazott vezetőedzőnk, Csirke Ferenc. – Az előttünk álló párharcban nagyon kemény ellenféllel találkozunk, a soproni csapatot egy jó edző irányítja. Az amerikai légiós, Nichols kikapcsolása kulcskérdés lesz, illetve támadásban meg kell tartanunk az agresszivitást, ami néha hiányzott a Szolnok elleni párharcban.

Április 25., csütörtök, 19.00: NKA Universitas Pécs–Sopron KC.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Pécsi TudományegyetemRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványHonvédelmi Minisztérium


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!