Öt győzelemmel a háta mögött utazott el csapatunk Szegedre, és a célunk természetesen az volt, hogy tovább nyújtsuk veretlenségi sorozatunkat. Nem volt jó jel, hogy a húzóemberünk, Ibrahim Durmo combsérülést szenvedett, így kiderült, hogy nem léphet pályára – ettől függetlenül még bíztunk a jó eredményben.
Sajnos kiderült, hogy ez nem a mi napunk. Nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, nem volt esélyünk a győzelemre a nagyot küzdő szegediek ellen. Elképesztő rosszul dobtunk, egyetlen távoli próbálkozásunk után sem landolt a gyűrűben a labda (0/15), a lepattanócsatát is elveszítettük, ziccerek tömkelegét hibáztuk el, az utolsó negyedben pedig mindössze 3 pontra voltunk képesek – nem csoda, hogy végül 65-48-ra elveszítettük ezt a meccset
Bojan Szalatics: – A sportban előfordul a vereség, a mikéntje azonban közel sem mindegy. Ma szégyenteljes volt, ahogyan játszottunk, nem így készültünk. Őszintén, egész életemben nem láttam ilyen meccset, ennyi eladott labdát, ennyi kihagyott ziccert. A mai egy nagy szégyen számunkra, borzasztóan játszottunk.
Kerpel-Fronius Gáspár: – Gratulálok a Szegednek, megérdemelten nyertek! Minden hátralévő meccsünkön győzni szeretnénk, de amit ma nyújtottunk a pályán, az kritikán aluli volt, főleg a második félidőben. Nem tudom, mikor vettem részt ilyen kosárlabda-mérkőzésen... Rengeteg hibát vétettünk, rengeteg eladott labdánk volt, sok ziccert hagytunk ki. Össze kell szednünk magunkat szerdára, jön a következő meccs. Sok sikert a Szegednek!
SZTE-Szedeák–NKA Universitas Pécs 65-48 (20-15, 20-18, 14-12, 11-3)
Férfi kosárlabda NB I. A csoport, alsóházi rájátszás, 6. forduló. Szeged, Városi Sportcsarnok. Vezette: Cziffra Csaba, Minár László, dr. Németh Patrik. SZTE-Szedeák: Vulikics 8/6, Eady 17/9, Cseh 5, Herndon 10/3, Glisics 10. Csere: Balogh 10/3, Mészáros, Polányi, Cohill 3, Zsiros 2. Vezetőedző: Simándi Árpád. NKA Universitas Pécs: Nikolics 3, Durham 14, Bor 5, Meleg 12, Brodie 4. Csere: Kerpel-Fronius 6, Kollár 4, Brbaklics, Scherer, Herger. Vezetőedző: Bojan Szalatics.