Nagyon szépen vesszük az akadályokat a rájátszásban, sorra nyerjük a meccseket, ezzel bizonyítva, hogy nem is itt lenne a helyünk, hanem a legjobb nyolc között. Legyőztük a Szegedet, a PVSK-t és az Oroszlányt is, most pedig a Kecskemét otthonában is jobbnak bizonyultunk, így már négyből négynél tartunk.
Persze ezért a győzelemért is meg kellett harcolni, kemény meccsen múltuk felül a házigazdákat. Nagyon jól kezdtünk, Brbaklics két büntetője után a 7. percben már 22-8-ra vezettünk, de a hazaiak rendezték a soraikat, és a jó második negyedüknek köszönhetően a nagyszünetben már náluk volt az előny (49-46). A harmadik felvonás kiegyenlített csatát hozott, így az utolsó negyedre maradt a döntés. Erre a tíz percre pedig nekünk maradt több energiánk: az elején nyolcpontos hátrányban voltunk, a 33. percben azonban Meleg Gergő duplájával utolértük a Kecskemétet (78-78), és innen már nem volt megállás! Többek között Bor Gábor és Kollár Bence is hozzátette a magáét, szépen állva hagytuk ellenfelünket, és végül 91-83-as győzelmet arattunk.
A negyedik forduló után csapatunk még mindig hibátlan, ennek köszönhetően 14 pontnál jár, és már biztos, hogy jövőre is az élvonalban folytathatja.
Bojan Szalatics: – Az utolsó negyedben nagyon jól védekeztünk, csak tizenegy pontot kaptunk, ez döntött. A második negyedtől eltekintve megmutattuk karakterünket. Gratulálok a csapatomnak és a KTE-nek is. Reméljük, hogy Mezőfi Márk mielőbb visszatérhet, erős játékos, biztos vagyok benne, hogy hamarosan rendben lesz.
Kollár Bence: – Egy intenzív meccset tudtunk játszani, gratulálok a Kecskemétnek is. Mostanában jellemző ránk, hogy jól kezdünk, aztán alábbhagy az energiánk, dolgoznunk kell azon, hogy ezt kijavítsuk. A második félidőre kellő fizikalitással, energiával tudtunk kijönni, és ennek köszönhetően megnyertük a meccset.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–NKA Universitas Pécs 83-91 (19-28, 30-18, 23-22, 11-23)
Férfi kosárlabda NB I. A csoport, alsóházi rájátszás, 4. forduló. Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok. Vezette: Győrffy Pál, Fodor Attila, Jakab László. Kecskemét: Seppala 8/6, Wittmann 12/6, Lee 26/9, Rakicsevics 13/9, Karahodzsics 12. Csere: Schöll 3, Tóth B. 4, Ivkovics 3/3, Kelenföldi 2. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics. NKA Universitas Pécs: Kerpel-Fornius 6, Mezőfi, Durham 21, Durmo 15/3, Meleg 21/3. Csere: Nikolics 6, Brodie 10, Kollár 6, Brbaklics 2, Bor 4/3, Scherer. Vezetőedző: Bojan Szalatics.
Az állás: 1. NKA Universitas Pécs 14 pont, 2. Endo Plus Service Honvéd 12, 3. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 10, 4. SZTE-Szedeák 8, 5. MVM-OSE Lions 7, 6. PVSK-Veolia 6.