Facebook Instagram TikTok
Menü

Szegeden nem megy: először veszítettünk a playout során

2026. április 26.
Szegeden nem megy: először veszítettünk a playout során Két hazai győzelem után először léptünk pályára idegenben a rájátszásban, és bár nagyon bíztunk abban, hogy folytatni tudjuk jó sorozatunkat, Szegeden most sem sikerült nyernünk. Folytatás április 29-én, szerdán 19 órakor az NKA Arénában, a Kecskemét lesz az ellenfelünk!

Nagyon bíztunk benne, hogy az Oroszlány és a Zalaegerszeg elleni hazai győzelem után meglesz az első idegenbeli siker is. Persze mindenki tisztában volt vele, hogy Szegeden nem lesz egyszerű dolgunk, a házigazdák az életükért fognak harcolni, ugyanakkor mi sem értük még el a célunkat, nem gyűjtöttünk még elég pontot a bentmaradáshoz, vagyis ugyanúgy oda kellett tenni magunkat.

A mérkőzés sajnos nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna, nem védekeztünk kellően határozottan, nem koncentráltunk eléggé, ennek pedig az lett az eredménye, hogy az öt triplát értékesítő házigazdák tizenkét ponttal elhúztak (30-18). A második negyedre megérkeztünk a meccsbe, sokkal szebb arcunkat mutattuk, jobban működött a támadójátékunk és a védekezésünk is, ennek köszönhetően a nagyszünetre feljöttünk mínusz egyre (48-47). Sőt, a harmadik negyedben már vezettünk is, Marinkovics duplája után a 24. percben már 51-57 állt az eredményjelzőn! Többre azonban nem futotta, mert a hazaiaknak nagyon sült a kezük távolról, négy hármast kaptunk, és megfordult az állás. Az utolsó felvonásnak így is mindössze hárompontos hátrányból futottunk neki (72-69), vagyis volt esélyünk a győzelemre. Ibrahim Durmo triplájával hamar egyenlítettünk, de a folytatás már nem a mi szájízünk szerint alakult: a szegediek végül tizenhat (!) triplánál álltak meg, nekünk volt tizenöt eladott labdánk, így pedig nem lehetett nyerni.

Folytatás április 29-én, szerdán (19.00) az NKA Arénában, a Kecskemét lesz az ellenfelünk!

Sebastjan Krasovec: – Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Jó százalékban dobták a hárompontosokat, nagyon jó támadójátékot nyújtottak. Nagyon puhán kezdtük a meccset, és ebben a ligában ha bármelyik csapatnak megengeded, hogy önbizalmat kapjon, képes száz pontot dobni. Az első két győzelmünk után túlságosan nyugodtak voltunk, néhány játékos azt gondolta, már vége a szezonnak, de ez nagyon nincs így, míg nincs meg az elegendő győzelem, addig nem dőlhetsz hátra. Ki kell javítanunk a hibáinkat a következő meccsre.

Ibrahim Durmo: – Nem kezdtük jól a meccset, de a harmadik negyedben visszajöttünk, és sikerült megfordítanunk a találkozót. Nem tudtuk befejezni a támadásainkat könnyű kosarakkal, nem ütöttük be azokat a faultokat, amiket kellett volna, ellenfelünk megérdemelten nyert. Javulnunk kell a következő találkozóra.

 

SZTE-Szedeák–NKA Universitas Pécs 101-88 (30-18, 18-29, 24-22, 29-19)

Férfi kosárlabda NB I. A csoport, alsóházi rájátszás, 3. forduló. Szeged, Városi Sportcsarnok. Vezette: dr. Mészáros Balázs, Minár László, Sörlei Attila. Szeged: Kerpel-Fronius 15/9, Moss 24/15, Cseh 9/6, Neuwirth 6/6, Records 20. Cs.: Drenovac 18/6, Zsíros 4/3, Polányi 3/3, Anda 2. Vezetőedző: Andjelko Mandics. NKA Universitas Pécs: Csarapics 7/3, Rátgéber, Abell 2, Durmo 25/6, Meleg G. 17/9. Csere: Brbaklics 7/3, Marinkovics 20, Lukácsi 10/6, Bor, Mezőfi. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram TikTok
Pécsi Tudományegyetem

TippmixRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványExim BankBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.Hunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!