Facebook Instagram TikTok
Menü

Szeretne eljutni az Euroligáig, negyven éves koráig játszani akar, Steph Curry a kedvence

2026. szeptember 21.
Szeretne eljutni az Euroligáig, negyven éves koráig játszani akar, Steph Curry a kedvence A mindössze 22 éves, tehetséges amerikai irányító, Jamarques Lawrence csatlakozott utolsóként csapatunkhoz, vele lett teljes a keretünk. Hazája egyetemi bajnokságában már letette a névjegyét, az európai kosárlabdában most fog bemutatkozni. Pozitív vezéregyéniségnek tartja magát, aki önbizalmat ad a társaknak, és mindent megtesz azért, hogy nyerjen a csapata. Vannak céljai, szeretne eljutni az Euroligáig, és miután imádja, amit csinál, negyven éves koráig játszani akar.

Az edzőmeccseken már megmutatta, hogy nem áll hadilábon a pontszerzéssel, a szlovén túra során a Zlatorog Lasko ellen 21 pontot dobott öt triplával megspékelve. Jamarques Lawrence eddig az amerikai egyetemi bajnokságban csillogott, a nebraskai Cornhuskers alapemberének számított, most viszont úgy érezte, eljött az európai légióskodás ideje – csapatunk az első állomáshelye.

– Nagyon jó érzés, hogy könnyen be tudtam illeszkedni, ami annak is köszönhető, hogy sok fiatal van a pécsi csapatban, ezért kicsit úgy is érzem magam, mintha egyetemi gárdában lennék – fogalmazott Jamarques. – Szerencsére a legtöbb sráccal gyorsan megtaláltam a közös hangot, ezzel nem volt probléma, ahogy a honvággyal sincs, ugyanis mindig olyan ember voltam, aki elvan magában, és hosszabb időszakokat is képes egyedül tölteni. Az viszont nehéz, hogy másik időzónában vagyok, mert így nem egyszerű az otthoniakkal tartani a kapcsolatot.

Ez lesz az első szezonja az európai kosárlabdában, szoknia kell az itteni játékot. Még nem alkalmazkodott teljesen, árulja el, „tanulom a szabályokat, például azt, hogy mikor kell faultolni és mikor nem”. Amihez viszont hozzá van szokva, az a nagyon gyors tempó, ilyesmivel nem lehet zavarba hozni.

– A legnagyobb erősségem talán az, hogy pozitív vezéregyéniség vagyok. Az a célom, hogy önbizalmat adjak a csapattársaimnak, tényleg mindenre képes vagyok a csapatért, mindig győzni akarok. Ha nulla pontot dobok, de jó teljesítményt nyújtottam, azzal is teljesen megelégszem, a lényeg, hogy megnyertük a meccset – mondta Lawrence, aki magasabb csúcsokat is meg akar majd mászni játékoskarrierje során. – Az Euroligában is el tudom magam képzelni, szerintem képes vagyok eljutni arra a szintre, a célom mindenesetre az, hogy nagyon sokáig, akár negyvenéves koromig játsszak, a pályán legyek.

Kedvenc csapata nincs, kedvenc játékosa azonban akad: Stephen Curry!

„A távoli dobásaival megváltoztatta a játékot. A csapatok korábban inkább a ziccerekre építettek, most viszont már szinte mindenki tud távolról is dobni, ami sokkal nagyobb teret biztosít a pályán.”

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram TikTok
Pécsi Tudományegyetem

TippmixRátgéber Kosárlabda Akadémia AlapítványAutocity PécsMOL-Új Európa AlapítványExim BankBethlen Gábor Alapkezelő Zrt.Belügyminisztérium Sportért Felelős ÁllamtitkárságHunbasket


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

RKA Kosárlabda Kft.

Székhely: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 RKA Kosárlabda Kft., minden jog fenntartva!