Nagyon jó volt látni, hogy a második hazai mérkőzésünkre is sok szurkoló volt kíváncsi. Amellett, hogy szépen megtelt a lelátó, nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a magyar férfi vízilabda-válogatott másodedzője, Lukács Gergely, aki az egész családjával, feleségével, Ágival és három gyermekükkel jött el az Oroszlány elleni derbire, és a feldobást is bevállalta. Mondjuk utána megkapta a gyerkőcöktől, hogy apa alacsony – Meleg Gergőék mellett tényleg látszott némi magasságbeli különbség. Annak is örültünk, hogy a paralimpiai bajnok úszó, Konkoly Zsófi is a mi meccsünket választotta szombat esti programnak, nagyon bíztunk benne, hogy egy győzelemmel örvendeztetjük meg vendégeinket.
Azzal természetesen mindenki tisztában volt, hogy ez nem lesz egyszerű. Sajnos az első félidő abszolút nem a mi szájízünk szerint alakult: a védekezésünk nem volt elég kemény, agresszív, a vendégek túl sok pontot dobtak, ezzel pedig nem tudtuk tartani a lépést támadásban. A nagyszünetben 40-49 állt az eredményjelzőn, ami nem nézett ki jól. Ahogy az sem, hogy a húsz büntetőnkből mindössze tíz landolt a gyűrűben – vagyis ha mindet értékesítjük, már mi vezetünk…
A harmadik negyedben aztán fordult a kocka, úgy tűnt, hogy ki tudjuk csikarni a győzelmet. Meleg Gergő duplájával, majd két büntetőjével át is vettük a vezetést, az utolsó felvonásnak így 63-60-ról indultunk neki. Ezt a tíz percet Durmo kettesével indítottuk, érezhető volt, hogy van energia, akarat a csapatban – aztán minden elillant. Egész egyszerűen túl sok hibát vétettünk támadásban és védekezésben is, ziccerek maradtak ki, labdákat adtunk el, ennek pedig az lett az eredménye, hogy az Oroszlány csinált egy 12-0-s sorozatot, és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a meccset – a 65-60-ból így lett 65-72. A hajrában ugyan még volt sansz a fordításra, ám nem sikerült kikaparni a gesztenyét, s végül 84-79-es vendégsikerrel ért véget a bajnoki.
Bojan Szalatics: – Gratulálok az Oroszlány csapatának, egyértelműen megérdemelték a győzelmet. Ezt a mérkőzést gyakorlatilag az első félidőben veszítettük el – közel ötven kapott pont egy félidő alatt egyszerűen túl sok. Az ellenfél azt játszotta, amire számítottunk, sok egy-egy elleni szituációt vállalt, amit sajnos nem tudtunk hatékonyan levédekezni, emellett túl sok könnyű kosarat kaptunk gyorsindításból. A harmadik negyedben már jól játszottunk, ennek kellene lennie a mércének. Ahhoz, hogy ebben a bajnokságban mérkőzéseket tudjunk nyerni, negyven percen keresztül kell koncentráltan, következetesen és nagy energiával játszanunk. Bátrabban, agresszívabban kell fellépnünk, és jobban meg kell becsülnünk a helyzeteinket, hiszen ma rengeteg ziccert hagytunk ki.
NKA Universitas Pécs–MVM-OSE Lions 79-84 (23-29, 17-20, 23-11, 16-24)
Férfi kosárlabda NB I. A csoport, 4. forduló. Pécs, NKA Aréna, 900 néző. Vezette: dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás, Horváth Csongor. NKA Universitas Pécs: Csarapics 13/6, Bor, Durmo 13, Meleg 20/3, Pohto 10. Csere: Bogdanovics 15, Brbkalics 2, Rátgéber, Lukácsi 3/3, Mezőfi 3. Vezetőedző: Bojan Szalatics. MVM-OSE Lions: Sövegjártó, Davis-McMurrin 18/9, Randolph 16/3, Doss 17, Csuti. Csere: Ruják, Sejfics 24, Balsay, Kristyák, Takács 9/3, Peringer. Vezetőedző: Forray Gábor.